Ízbolygó

Már a múlt héten sem dúskáltunk a gasztro-programokban és ez erre a hétvégére is érvényes. Ám közeleg a Márton-nap, ami sok-sok jó programot ígér. De erről majd a jövő héten…

Szent Hubertus Napok (Vadászati, Horgászati, Turisztikai Termékbemutató és Vásár)
a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban
november 3- 4.
Bővebben: a múzeum honlapján

Novemberfest Pécsett
november 1- 30.
Bővebben: az Expo Center weboldalán

Újbor Ünnepe Nagyrédén
november 3.
Bővebben: a bordomb.hu-n

Tök Fesztivál Dömsödön
november 3.
Bővebben: Dömsöd honlapján

A Porcellino Grasso-ba látogattam el a múlt héten. Kétszer is. Az első alkalommal Pöttyünk keresztanyjával teszteltük a helyet, hétvégén viszont 3 fős családunk borzolta a személyzet idegeit….

A hely:

Városi életünk nagy részében a közelben laktunk, úgyhogy volt szerencsém vigignézni, ahogy pár hely az Ady E. u-ban a Porcellino elődjeként tönkrement. Nem jó omen… Legutóbb is egy mediterrán étterem lakott e falak között. Az éttermet egyébként a jó nevű Cafe 57 tulajdonosai üzemeltetik. Azonban más a stílus, más a konyha, más a célközönség. Ez egy 130 fő befogadására képes, kockás terítős, trattoria jellegű hely. A belső kialakításra látszik, hogy nagy gondot fordítottak, ám nekem néhol kicsit stíluszavaros.

Az étterem egyébként mostoha adottságokkal rendelkezik, természetes fény nem nagyon fürdeti (belülről) a falakat, úgyhogy ezt helyi/pont fényekkel próbálják ellensúlyozni. Jó ötlet a gyereksarok, ebből látszik, nem a fenszi Cafe57 célközönségét célozták meg.:-)

Étel és ital:

Ellentétben egy olasz trattoriával, ahol max. 5-10 féle ételt szervíroznak a piac szezonális kínálatától függően, itt az étlap igen hosszú, azonban amiket fogyasztottunk, nagyjából rendben voltak.

Részletezve:
Mozzarellával töltött friss articsóka kapribogyó dresszinggel
Mediterrán halleves
Fricelli szárított paradicsom pestoval, bivaly mozzarellával, rukkolával és pirított fenyőmaggal
Fehérboros tigrisgarnéla
Borjú steak karamellizált gyöngyhagymával, szarvasgombás polentával
Panna cotta karamellmártással
Mascarpone krém mandulás piskótával, forró csokoládéval
Csokoládé felfújt naranccsal és kávéval

Az ételek jóízűek, az alapanyagok frissek, a tálalás szép. A borjú steak lógott ki egyedül a sorból. A várt nagy durranás helyett, kesze-kusza ízek, a szarvasgombás polenta száraz, kiábrándító. A fricelli azonban nagyon eltalált étel! A desszertek közül a mascarpone krémnek adnám a maximális pontot. A lágy mascarpone a sűrű, forró csokival… Mennyei…!

Az itallap (ahogy a Cafe57 esetében is) gondosan összeállított, jó érzékről tanuskodik, itt értelemszerűen az olasz borok vannak túlsúlyban. A magyar borok frontján, hogy a lokálpatriotizmusunk is a helyén legyen, találhatunk Heimannt is a többi nagy név között (Gere, Bock, Takler, St.Andrea):-)

Kiszolgálás:

A személyzet béketűrő, még Mazsolánk se hozta ki őket sodrukból, pedig igazán kitett magáért! Felkészültségük azonban hagyott kivetnivalót maguk után, miután az étlapon található ételekről (jó-jó sok van..) nem rendelkeztek méyreható információkkal. Számomra nem elfogadható, ha a konyhán kell megkérdezni, mi takar az étel nevében található “concasse”. Ez könnyen elkerülhető, ha a felszolgálót felkészítik az ételekből avagy az étlapon (bár nem hangzik olyan jól), de magyar elnevezést, jelen esetben a “paradicsom kockát” használnak. Ezen volna mit csiszolgatni…

Összességében: jó a hely, jó a konyha. Hétvégi családi kajálásokhoz ajánlott, különösen, ha nincs vigyázban ülő gyermekünk, illetve ha szeretnénk fesztelen hangulatban jót enni. Még egy próbálkozást biztosan megér, akkor halban fogok utazni.

Úgy tűnik, Budapesten nehéz hozzáértő, kedves felszolgáló gárdát verbuválni. Pedig vannak helyek (akár a Cafe 57-et is említhetném) ahol ez sikerült és ennek kapcsán nem csupán tele gyomorral, hanem kulináris élménnyel gazdagodva tér haza a kedves vendég.

Egyik kedvenc húsételünk, melyet barátnőnk szimplán “Csirketortá”-nak hív. Ez a név rajta is ragadt, mint szamáron a fül. Télen, nyáron, hidegen salátával, melegen brokkolival vagy egyéb köretekkel isteni. További előnye, hogy gyorsan összeállítható! A fűszerezéssel is lehet variálni, nagyon finom pl. fokhagymásan-petrezselyemmel is.

Hozzávalók:
1 kg csirkemellfilé
12 szelet bacon
15 dkg reszelt füstölt sajt
10 dkg reszelt trappista sajt
4 dl tejföl
2 tojás
fél tk őrölt szerecsendió
fél tk őrölt fahéj
1 ek liszt
só
frissen őrölt bors

A csirkemellfilét csíkokra vágom, sózom, borsozom. Egy tűzálló tálba alufóliát fektetek úgy, hogy a két szélén túllógjon, majd kibélelem úgy a bacon szeletekkel, hogy a husik is kilógjanak a tálból, ezt majd később vissza/ráhajtom a masszára a fóliával egyetemben. A sajtokat lereszelem és összekeverem a tejföllel, a liszttel, a tojásokkal ill. a fűszerekkel. Hozzákeverem a csirkecsíkokat is, majd a tálba simítom. A bacont, valamint az alufóliát visszahajtom a masszára és így sütöm 200 fokon 40 percig. Akkor leveszem a fóliát, hogy a bacon szeletek kis színt kapjanak. Tálalás előtt 15-20 percet várni kell, különben nem vágható!

A korábbi koppintásos postom méltó folytatása ez a leves, ihletet ugyanis ismét Lila Fügétől nyertem. Ötletadó a nála olvasott cukkinipüréleves volt, a végeredmény azonban mégis teljesen más, a mi ízvilágunkhoz közelebb álló leves lett. Bár a család férfitagja megen csak fintorgott, mert hát ugye, milyen leves az, amiben még hús sincs, sőt a zöldségek is csak turmixolva szerepelnek benne?! Nekünk lányoknak azonban nagyon ízlett!

Hozzávalók:
1 kg cukkini
3 nagyobb burgonya
1 fej hagyma
3 dl tejszín
só
frissen őrölt bors
provence-i fűszerkeverék (kakukkfű, bazsalikom, majoranna, petrezselyem, rozmaring)
konyak
Cambozola sajt
kevés ricotta

A cukkinit nagylyukú reszelőn lereszelem, a burgonyát megpucolom és felkarikázom, a hagymát megpucolom és apróra vágom. Egy fazékban vajat olvasztok, rádobom a hagymát, üvegesre párolom, majd rádobom a burgonyát ill. pár perc múlva a cukkinit is. Felengedem annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Sózom, borsozom, provance-i fűszerkeverékkel ízesítem és addig főzöm, amíg a burgonya meg nem puhul. Ekkor öntöm bele a tejszínt, valamint egy kis konyakot és főzöm még 10 percig. A botturmixommal krémesítem, ha kell még igazítok az ízeken. A Cambozola sajtról levágom a fehér penészes héját, a belsejéből golyókat gyúrok. Ha kell, kevés ricottával teszem formázhatóbbá. A golyókat vagy a levesbe dobom, vagy pirítósra kenem és a levessel kínálom.

Borközi hangulat

Az arcok vörösek voltak, a szemek tüzeltek, egyik adoma a másikat kergette.
– No, legátus uram, hát maga mért nem iszik? – szólt oda a jegyző a fiatalembernek.
– Köszönöm szépen.
– Nem köszönni kell azt, hanem ki kő inni. Vagy maga is úgy van vele, mint a kurátor, csak az újat szereti? A tiszteletes urunknál voltunk múlt kedden disznótoron. Ott volt a kurátor is – és az egész asztal odafigyelt a fiatal jegyzőre – aki oly szélesen és fennen beszélt, mint akiből jó adomázó lesz valaha -, volt újbor is, de jó volt a régi, palackozott is… Kínálja a pap, “tessék kurátor úr, ez a jó”. “Már én köszönöm, csak ennél maradok” – mondja a kurátor. – “Mér? jobb az óbor.” “Nem tudom valóra venni.” Nagyot néztünk. “Mér?” azt mondja a pap, “mér gondolja kurátor uram?” – Aszongya a kurátor: “Ha jó lett vaóna, megitták vaóna új korába!”
Óriási kacagás lett.
– Jó kis kálvinista falu ez – folytatja a jegyző, hogy levonja az erkölcsi tanulságot. – Nem tudnak itt a szőlőtőkék annyi bort elleni, hogy el ne fogyjon új korába. Tavaly télen a főbírónál itt volt egy német úr, aki a magyar borvidékeket tanulmányozta, honnan lehet jó, elálló, szállítható borokat vinni.
Kérdi a bírótól:
– Hát bor terem itt?
– Terem, kérem alássan.
– Jó bor terem?
– Jó bor, kérem alássan.
– Sok terem?
– Sok, kérem alássan?
– Eláll-e?
– Azt még nem próbáltuk, kérem alássan.
Mikor kinevették magukat, a jegyző még leszögezte, hogy:
– Azír mondom én, hogy tiszta kis kössig e, mint Szovát. Mikor ott járt a debreceni katolikus püspök, Wolafka, hát nagy kálvinista udvariassággal fogadták, s a harangot is meghúzták a tiszteletére. Nagyon tetszett Wolafkának. Igen szívélyesen fogott kezett a bíróval.
– Mondja, bíró úr, aztán vannak itt katolikusok?
Aszongya a bíró:
– Nincsenek itt, méltóságos uram, tiszta kis kössig ez.
Harsányan nevettek, ahogy csak a kálomista magyarok tudnak nevetni. Aki azt nem hallotta, sose fogja megtudni, mi az önérzet és egészség és mi az a “vastag nyak”.
Még Rácz Dániel is, aki ugyan keveset szól, ma még az egész álló nagy vacsora alatt egyet se nyögött, most megmozdult.
– Operációt kaptam, koponyalékelést, és elgörbült a debreceni professzor bicskája a fejemen. Aszonygya, “még kemény koponya e!” “Kálvinista koponya!” – mondtam neki.
– Ennél jobbat régen hallottam – kiáltott a pesti vendég – isten áldása rajtad, kedves bátyám. Szervuuusz!
Koccintottak, ittak és akkor jött a túrós béles. Frissen a sütőből, azon melegen és illatosan. No, uramjézus, segíts meg, hova fér ez még: hogy kell ezt legyűrni a többi után!

(Móricz Zsigmond)