Tegnap 3
Éppen tegnap lett 3. Hihetetlen…. Nézem Őt. Nézem az elmúlt három esztendőben felgyűlt képanyagot és nem értem. Hogyan, s miként lett a szuszogó kis csomagból ilyen hirtelen cserfes nagykislány, akinek már pelus sem kell az alváshoz?! Már hetek óta motoszkál bennem, hogy hogyan lehetne minden fontos pillanatot megőrizni? Egyfolytában fényképezek az agyammal. Közben remélem, hátha. Hátha sikerül mindent beégetnem a vinyómba. Hangokat, illatokat, mozdulatokat, nézéseket, nevetéseket. Ahogy mondja “Anya”, ahogy körémfonja karjait, ahogy huncut módon, fejét hátracsapva nevet, mit nevet! Kacarászik! És mindent meg- és feljegyezni, amiket manapság összehord!:-) Mert osztja az észt rendesen! És közben reménykedem. Hogy sikerül. Mindenre emlékezni, nem elfelejteni.
A tavalyihoz hasonló össznépi buli nagyikkal, nagybácsival, keresztszülőkkel és tesókkal csak jövő szombaton lesz, de azért ma is megemlékeztünk róla. Az rém vicces volt, amikor azt gondolta, hogy a szekszárdi főtéren az ünnepség neki szól:-))) És szerettem volna megörökíteni a gipszet is, mert olyan viccesen néz ki a meztelen karján. A végeredményt elhűlve néztük az Apjával. Mint egy igazi modell-gizi. Pedig a délutáni alvás előtt készületek a képek, amikor elvileg még fáradt is. Beállítás nélkül, persze. Bár ez nehezen hihető.:-)
Anya! A gipszet is!:-)
