Selyemfűméz – Bioméz
Az utóbbi időkben a mézbotrányoktól (is) hangos volt a magyar sajtó.
“A magyar boltokban forgalmazott méz hetven százaléka hamisított, azaz répacukorral vagy más adalékanyaggal „hígították” – állítja a hazai méhészszakma. A Pest megyei főállatorvos hatósági vizsgálatot indított az ügyben.”
A botrány elült, az élet megy tovább. Vesszük a mézet és reméljük, az üvegben valóban méz, nem pedig ennek vizezett formája vagy súlyosabb esetben műméz lapul. (A műméz invertcukorból aromás anyagok (néha zamatos méz) hozzákeverésével és festékanyagok színezésével készül.) Eddig a szomorú tények…
Tegnap este Pötty Apukája egy üveg biomézzel állított haza. Már a méz neve is sokat ígérő volt: SELYEMFŰMÉZ. Színe mély aranysárga, illata sokkal intenzívebb, összetettebb, mint az akácmézé. Egyébként az Asclepias syriaca nektárjából származik. Igen erős, jellegzetesen fűszeres ízű, illatos. Igazi “Hungaricum”.
Jelenleg 5-6 bioméhészet van csupán Magyarországon, egyikük, a Czédulás Méhészet, éppen helyben, Solymáron.
Czédulás úr hitvallása:
“…Jelenleg 150 családdal ökológiai azaz bioméhészkedést folytatok, és a Biokultúra Egyesület Méhészeti Szakosztályának elnökhelyetteseként szervezem a bioméhészet továbbfejlesztését.Legfőbb célomnak mindig a minőségi méztermelést tartottam.
Sokat tettem azért, hogy a fogyasztókkal megismertessek minél több fajtamézet és azoknak hatásait.
Az elsők között voltam akik Magyarországon a kristályos mézet krémméz formájában forgalomba hozták, igyekezve ezáltal a mézet minél teljesebb, természetesebb formájában a fogyasztó asztalára eljuttatni.Szívesen vállalok -iskolás gyermekeknek, osztályoknak is- előadást, bemutatót a méhek életéről, a méhészeti termékekről.
Szeretném, ha a magyar fogyasztói szokások a mézfogyasztás növekedésének irányába változnának, ha a méz nagyobb szerepet kapna ételeink elkészítésében. Szeretném megismertetni az emberekkel a méz és más méhészeti termékek gyógyító hatásait, kozmetikai és különböző ápolószerként való felhasználását.
Szeretném az érdeklődőknek bemutatni a méhek csodálatos birodalmát, életüket, munkájukat, aminek során a virágokban a napfény energiájának hatására keletkező édes, tiszta nektárt összegyűjtve e nagyszerű természetes édességet, a mézet megtermelik számunkra.”
És végül pár érdekesség a mézzel kapcsolatban:
Mézfajták:
Akácméz
Harmonikus ízű, édes, lágy és kevésbé savas. Akácvirág illatú. A csaknem színtelentől az enyhén sárgásig terjed a színárnyalata. Jelentős gyümölcscukor-tartalma miatt sokáig folyékony. Jó fertötlenítő. Köhögés ellen ajánlott.
Gesztenyeméz
Magas ásványianyag-tartalmával tünik ki. Színe sárgásbarnás, gesztenyevirág illatú, enyhén kesernyés utóízú. Rendszeres fogyasztása akadályozza a trombózisok kialakulását. Visszértágulat mérséklésére is alkalmas.
Repceméz
Sárga színű míg folyékony, de gyorsan kristályosodik és akkor majdnem fehér. Kristályai aprók, élvezeti értékét nem csökkentik. Kevéssé savas, sőt gyógyítja a gyomorsav-túltengést.
Hársméz
Színe a gyüjtés idejétől függ. Illata és íze határozott, kellemes íz jellemzi, fűszerezi az ételeket, italokat. Hörghurutra kiváló. Alkalmas lázas betegségek enyhítésére és görcsoldásra is. Más mézekbe kerülve gazdagítja azok zamatát.
Tavaszi virágméz
Többnyire vadmegy-, galagonya-, vadrózsa és akácvirág finom, szemcsés együtteséből áll. Világos színe kellemes illatattal és aromával párosul.
Vegyes virágméz
Aranysárga, később sötétedő. Hamar kristályosodik. Krémmézzé alakítva kellemes csemege. Sütésre, kiválóan alkalmas. Jó erősítőszer. Érzékeny gyomrúak is fogyaszthatják.
Tudtad?
100 g méz előállításához a méhnek kb. egymillió nektárral teli virágot kell meglátogatnia. Szipókájával addig gyűjti a nektárt, míg a mézhólyagja teljesen megtelik. Akkor visszarepül a kaptárba. Attól függően, hogy milyen irányból kapja a szelet, ezt a távolságot 25-30 km/órás sebességgel teszi meg.
A nektár és a virágpor, átlagosan kiteszi testsúlyának háromnegyedét, és mégis eléri ezt a sebességet.
Egy kg méz előállításához a méheknek kb.150.000 nektárral telt mézhólyagot kell visszavinnie a kaptárba. Ha virágok, amelyekről a nektárt gyűjti, 1.5 km-re vannak a kaptártól, a méh 13 km-t repül de, ebbe még nem számítottuk bele az egyes virágok közötti távolságot.
Tehát 1 kg mézhez a méhnek 450.000 km-t kell megtennie. Ez annyi, mint tízszer körberepülni a Földet az egyenlítő magasságában.
Czédulás István elérhetősége:
2083 Solymár
Pihenő u 1/b
26/360-120
Az érdekességek a Vándorméhész honlapról származnak.
A méhecske a Corbisról származik.