Keresés a blogon

Sajttortácska

Apr 16th, 2008 by Ízbolygó | 0

Íme egy gyorsan összedobható meleg elő- vagy salátával akár könnyű főétel. Semmi extra, mégsem mindennapi. Gyakorlatilag egy sajtmártás a rétestorta tölteléke. A kétévesem, aki ezen a héten mélyrehatóan tanulmányozta a bölcsis kosztot, kétszer evett belőle. Persze itthon a bölcsiben elfogyasztott ebédet követően… Pedig ott külön kiemelték, milyen jó étvágya van és hogy mennyire nem válogat. Hiába, mindig is tudtam, hogy nem lóg ki a családból! Igazi bélgép:-)))

Hozzávalók:
3 levél rétestészta
15 dkg feta
10 dkg parmezán
2 ek liszt
vaj
2,5 dl tej
1 ág rozmaring
bors
szerecsendió

3 dkg vajat egy lábasban felolvasztok, majd beleszórom a lisztet és aranybarna rántást készítek. Lehúzom a tűzről folyamatosan kevergetve beleöntöm apránként a tejet. Visszateszem a tűzre belemorzsolom a fetát ill. belereszelem a parmezánt. Sóval és szerecsendióval ízesítem. A rozmaringot apróra vágva szintén hozzáadom. 6 pici tortaformát kikenek vajjal, majd 3 rétegnyi réteslapot beleteszek a formákba úgy, hogy kicsit kilógjon a széle. A masszát erre elosztom. A tetejére ismét 3 rétegnyi réteslapot teszek, a széleit rányomom és a tetejét megkenem olvasztott vajjal. 200 fokon 12 perc alatt aranysárgára sütöm. Mi könnyű ebédként rukkola salátával ettük.

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007