Ízbolygó

Lila Füge Jubileumi VKF! versenykiírását végigolvasva egyrészt nyakig megmerültem a nosztalgiában, élmények, emlékek rohantak meg, másrészt belémnyilallt a félelem. Most, hogy elkészíthetném a második VKF! pályaművemet, lehet, hogy az egész dugába dől, mert mi is lehetett a gyermekkori BEST OF a temérdek finomság közül? Melyik volt a leginkább mérvadó étel, melyik hagyta bennem a legmélyebb nyomot pici gyermekként? Ám, mire ezt végiggondoltam, be is villant a megoldás! De erről, hogy felcsigázzam a Tisztelt Olvasómat, majd kicsit később.

Előszőr is a gyermekévekről és múzsáimról írnék pár gondolatot:
A nyarak túlnyomó többségét az Unokabátyóval és az Öcsémmel töltöttem az anyai nagyszüleimnél, akik -becsületükre legyen mondva- igazán jól viselték a rengeteg csínytevést, amit elkövettünk. Nekünk, pedig ez a ház, a kert és az állatok maga volt a GYEREK-PARADICSOM! Szinte egész nap kint voltunk, leszámítva az étkezéseket, amikor Nagymami behajtott bennünket a konyhába, hogy elfogyasszuk a reggelit (friss kifli kakaóval és teavajjal), az ebédet (Nagyikám a rádióban hallgatta a “Jó ebédhez szól a nótá-“t és végig is énekelte. A mai napig nem értem, hogy tud ennyi nótát megjegyezni:-)), vagy a vacsorát (ha nem ettük meg az ebédre kimert ételt, bizony ugyanazt kaptuk vacsorára). Leginkább az a kép él bennem, ahogy Nagyi kevergeti az ételt a tűzhelyen, megkondul a delet jelző harang és ő énekli:
“Harangoznak a toronyban/Megy a király a templomba/Arany csákó a fejében/Magyarország a szívében”.
Azóta is ez jut eszembe, ha meghallom déli harangszót. Sőt! Már a saját kislányom is ismeri, annyiszor énekeltem neki. Nagyi egyébként isteni kalácsokat, fasírozottat, kacsasültet és még megannyi finomságot tud készíteni, igaz, ereje már nem a régi. De hál Istennek a másik Mamimal egyetemben még köztünk van.

A konyhai műveletek alapjait Anyukámtól tanultam meg, szinte észrevétlenül. Szívesen segítettem neki a konyhában, mert egyébként is mindig ott zajlott az élet. Az volt a központi hely, ahol a konyhai műveletek között meg lehetett mindent beszélni. Az aktuális iskolai-, pasi-, barátnő ügyeket. Aztán “mellékesen” az ebéd is elkészült. Volt egy “KONYHATÜNDÉR” feliratú köténykém is. Mi ez, ha nem a predesztináció…

A főzés egyébként teljesen természetes része volt a mindennapoknak. Körülöttem a nők, anyukák, nagyik, mindenhol főztek. Ez nem tűnt olyan nagy dolognak, bonyolult hókusz-pókusznak, mint ahogy azt manapság sokan előadják. A családnak ennie kellett, az pedig a lehető legtermészetesebb volt, hogy ezt valakinek elő kell állítania, általában a saját maguk által megtermelt zöldségekből és felnevelt állatokból. Semmi hűhó, tették a dolgukat örömmel, az ételekbe a szeretetüket is belefőzték-sütötték. Fentebb említett Nagyi egyébként nem volt túl jó mentor, mivel, ha egy étel receptje után érdeklődtem, pontos leírást nem adott soha, viszont “az egy-két marékkal” meg a “gondolomformán” kifejezések gyakran előfordultak, tarkítva a “hát amennyit felvesz”-szel:-)) Anyukám, aki szintén isteni jól főz, hasonló leírásokat ad egy-egy ételhez. Úgy látszik ez öröklődik…

Ez az a takaró, amiben Anyuci hazahozott a kórházból. (Mivel jól bevált Tesómat is.) A maci pedig Manónké.

Érdekes megtapasztalnom, mennyire más konyhát viszek, mint Anyuci vagy a Nagyiék. Más ételek, sok próbálkozás, frissebb ízek, nekik kicsit “new wave”, ám az alapok ugyanazok. Azt is élvezem, hogy nem csak én tanultam Anyától, hanem -manapság- ő is vesz át recepteket tőlem.

A másik Nagymamám szakácsnő volt, az ő főztje mégsem hagyott olyan mély nyomot bennem, talán mert az ízvilága nem állt közel hozzám. Nála a kelt tészták, bukták voltak igazán finomak, meg a sajtos tallérja és a diós piskótája. De a töltött káposztája sem akármi! Mégis a pályaművem receptjét végül tőle szereztem meg.

Konyhai munkásságom már az egyetemi évek alatt (ki)alakulóban volt, bár ha most kellene megennem az akkori kreálmányaimat, inkább éhen maradnék:-) Későbbiekben Lajos Mari, a sokat fikázott Stahl, majd Jamie és Nigella következtek, aztán úgy egy éve belefutottam Chili és Vanília blogjába. Azóta sokszor nyúlok bloggertársaim receptjeihez is, melyekből ötleteket merítek ill. inspirációkat kapok. A recept egyébként nálam mindig csak a kiindulópont, nem is emlékszem mikor követtem hűen a leírást.

És végül a retro-pályamű: HÓVIRÁG

Hóvirág oviskorom kultfigurájával a Kockásfülű Nyúllal

Mert a hóvirág nem csak növény, hanem egy isteni nasi is! El kell, hogy mondjam, hóvirágot most készítettem először. Anno az óvodában kaptunk ilyet és én imádtam. Később hiába rimánkodtam Anyunak, nem szerezte meg a konyháról a receptet. Mami sem készített soha ilyet nekünk, mégis a receptjét simán elmesélte. Gyakorlatilag ovis korom óta nem ettem ilyet… Ám amikor elkészült és csukott szemmel megkóstoltam, éreztem, hogy IGEN, EZ AZ!!! A hóvirág annyiból áll, hogy kétszersültet leborítunk sűrű madártejjel, a kétszersült jól megszívja magát, majd a tetejére felvert tojáshabot teszünk, amibe málna- vagy barack lekvárt keverünk. Én annyiban módosítottam, hogy a lekvárt helyett málnavelőt használtam és a tejbe tettem egy vaníilia rudat.

Hóvirág oviskorom kultfigurájával a Kockásfülű Nyúllal – máshogy

Hozzávalók:

1 cs csomag HÓVIRÁG kétszersült (15 dkg)
1l tej
2 ek barna cukor
4 tojás
5 dkg porcukor
10 dkg cukor
1 csomag vaniliás pudingpor
málnavelő

A tejet a felhasított vaníliarúddal és 2 ek cukorral felforralom. A tojásokat szétválasztom, majd a sárgáját addig keverem robotgéppel a 10 dkg cukorral, míg ki nem fehéredik. Ezután hozzákeverem a pudingport, majd a meleg tejet lassan, merőkanalanként adom hozzá úgy, hogy közben folyamatosan keverem a robottal. Amikor megvan, kihalászom belőle a vanília rudat és visszatéve a tűzre besűrítem. Óvatosan kell bánni vele, nehogy kicsapódjon! Amikor ez kész, a kétszersültet feldarabolom, üvegtálba vagy poharakba osztom, nyakon öntöm a sűrű madártejjel. A tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá verem, aztán hozzászitálom a porcukrot, így fényes, kemény habot kapok. A legvégén villával belekeverem a málna velőt és a madártejes kétszersültre öntöm. Hűtőbe teszem, fogyasztás előtt csokit reszelek a tetejére. (ez az oviban tuti nem volt rajta!)

És végezetül köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradtságot és blogéletem eddigi leghosszabb postját végigolvasta!

A zabpelyhes sütire tavaly karácsony előtt kaptam rá. Az adventi időszak nálam gyakorlatilag azzal telik, hogy aprósüteményeket, kekszeket, meg minden olyan pepecselős édességet készítek, aminek az év más részében nem állok neki. Ilyenkor azonban elkap a hév és gyártom őket tonnaszám. A tavalyira konkrétan emlékszem (mintha tegnap lett volna…hogy elrohant ismét egy év…) összesen 18 féle süti készült és kitartott az új évig, pedig két kézzel osztogattam mindenkinek. Idén megpróbálok ellenállni a kísértésnek és kevesebb félét készíteni. De amikor kint minden szürke és hideg, olyan jó a konyhában tenni-venni, aztán érezni ahogy a fahéj, a dió, a mogyoró és a sülő finomságok egyéb alkotóelemeinek illata betölti a lakást. Közben gyertya ég, karácsonyi zene szól (ezeket a cd-ket mindig megunjuk mire valóban karácsony lesz:-)). Egyébként is imádom a karácsonyt, a kedvencem az ünnepek közül! Remélem, idén fehér lesz, mert akkor az igazi.
De még mielőtt egy karácsonyi post születne, visszakanyarodnék a zabpelyhes sütihez. Ez olyannyira variálható és ugyanolyan egyszerűen elkészíthető, mint a muffin. Biztosan kerül majd még fel ilyen témájú recept, addig is ötletadónak álljon itt néhány, mit is lehet beletenni:
kakaót, csokidarabokat, diót, mogyorót, mandulát, aszalt gyümölcsöket, levendulát stb.

Hozzávalók:
15 dkg liszt
5 dkg darált mogyoró
8 dkg aszalt vörösáfonya
10 dkg zabpehely
1/2 tk szódabikarbóna
8 dkg méz
15 dkg vaj
1 tk őrölt fahéj
2 ek natúr joghurt

A vajat egy bögrében mikróban felolvasztom. A többi hozzávalót kimérem, egy tálba szórom, ráöntöm a vajat és összekeverem. A masszából fél evőkanálnyi mennyiséget veszek ki és egymástól 4-5 cm-re sütőpapírral bélelt sütőlapra teszem. 180 fokon 13 perc alatt megsülnek. Meg kell várni, hogy teljesen kihűljenek, mert könnyen eltörnek.

Nagy spenótrajongó vagyok, bár régebben mintha többet ettem volna, mint manapság. Manónk (ő szavaival: Namó) is szívesen fogyasztja, úgyhogy az elmúlt időszak hézagos parajfogyasztását ellensúlyozandó eldöntöttem, spenótot eszünk. Méghozzá gnocchival.
Úgy 1,5 évvel évvel ezelőtt készítettem először úgy, hogy a kész spenótba kevertem egy kis ricottát vagy túrót, amitől egészen más íze lett. Sokkal simább…. Nem tudom a dolog kémiáját, ha valaki esetleg igen, kérem írja le. Mindenesetre azóta így készítem. Finom pennével vagy fusillival is, mivel ezek jól magukon tartják a masszát, mint egy kabátot.

Hozzávalók:
45 dkg fagyasztott leveles spenót
45 dkg fagyasztott fokhagymás spenótpüré
6 gerezd fokhagyma
2 dl tejszín
ricotta vagy áttört tehéntúró
gnocchi
só
reszelt parmezán

A fagyasztott spenótot (leveles+püré) vajon összeforgatom, majd sózom és besűrítem a tejszínnel. A fokhagymákat belereszelem. A gnocchit sós vízben kifőzöm. Az alkatrészeket (spenót+gnocchi+túró) összekeverem. Parmezánnal megszórom.

Ez a hétvége a Szent Márton, a liba és az újbor háromszögben telik majd. De mi is köti össze ezt a három, látszólag különálló fogalmat?

Szent Mártonról:
Márton Savaria külvárosában született 316-ban vagy 317-ben A legenda szerint besorozták a római hadseregbe. Nemcsak vitézségével tűnt ki, hanem jóságával, a betegek és a szegények iránti részvétével is.
A legenda szerint egyszer Amiens városkapujánál télen megpillantott egy didergő koldust, s annyira megszánta, hogy köpönyegét levéve kettéhasította, s felét odavetette a szűkölködőnek. Ezután éjjel álmában megjelent neki Jézus, és tudomására hozta, hogy koldus alakjában vele tett jót.
A látomás hatására tizennyolc éves korában megkeresztelkedett, s húszévesen elhagyta a katonai pályát. Poitiers püspökéhez, Szent Hilariushoz csatlakozott, aki rövidesen kisebb egyházi méltósággá nevezte ki. Ezután hazatért, hogy a keresztény hitet terjessze. Később visszatért a franciaországi Poitiers-be, ahol kolostort alapított. 371 körül a nép és a papság Tours püspökévé választotta. Mint püspök továbbra is szigorú, önmegtartóztató életet élt, ő építette a város első keresztény kápolnáit, s a hagyományok szerint emberszeretete, jósága, irgalmassága, egyszerűsége, igazságossága, és kiváló szónoki képességei nagyon népszerűvé tették. Tours-hoz közel, Candes-ban halt meg 397 és 401 között.

Mi köze a libának Mártonhoz?
Márton nem vágyott a püspöki rangra. Inkább elbújt rajongói elől, remete szeretett volna lenni. A polgárok azonban mindenfelé keresték. Végül a libák közé menekült az istállóba. Ahogyan azonban a libák meghallották az emberek közeledését, gágogni kezdtek. Erre az emberek kinyitották az istállóajtót, a libák pedig elárulták Márton rejtekhelyét. Így ő is belenyugodott a közakaratba, s a libák közbenjárásával elfogadta a püspöki széket.

Wotan és Aesculapius
Erre a napra esett a germánok hálaadó ünnepe a jó termésért, akik ebből az alkalomból többnyire libaáldozatot mutattak be az isteneknek.
Hitük szerint ilyenkor Wotan fehér lovon átlovagolt a vidéken, s nyomában mindenkinek bőséges ennivaló jutott az asztalára, amit az elkövetkezendő év kedvező előjelének tekintettek. De rómaiaknál e napon Aesculapius ünnepe volt, amikor libát tálaltak fel az asztalra. Aesculapiust az orvostudomány, a megújhodó élet isteneként tisztelték, ezért áldoztak neki az evés-ivás örömeinek adózók. Mindez a hagyomány tovább élt a Márton-napi lúd fogyasztásának szokásában

A néphagyomány:
A 6. században ettől a naptól kezdődött a karácsonyig tartó ádvent. Ma már csak egy kis fényecske az ádvent előtt a nagy téli sötétségben.

Régen ezt a napot tartották az emberek a télkezdetnek. Ezen a napon fejezték be a mag és a szőlőszüretelést és elkezdődik a disznóvágások ideje. November 11-én, Márton napján szokták a hizlalt ludakat levágni és megsütni. Szent Márton napja valaha az óév utolsó ünnepe volt. Ekkorra már hordókba került az újbor, bezsákolták a kamrákba a lisztet, a betakarított terményt. Véget értek a mezőgazdasági munkák, elszámoltak uraiknak a jobbágyok, megfogadták az új pásztorokat. A házasemberek a disznótorokra, a kisgyermekek pedig a tél örömeire készülődtek, mert a népi hagyomány úgy tartja, rendszerint ilyenkor esik le az első hó.

Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Ilyenkor már le lehet vágni a tömött libát. „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartották. A liba csontjából az időjárásra jósoltak: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros. Az aznapi időből is jósoltak: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” „A bornak szent Márton a bírája” – tartja a mondás, azaz ilyenkor iható az újbor, más jelentése szerint az őszi időjárás dönti el, hogy milyen lesz a bor.

S a temérdek rendezvény:

Szent Márton Ünnep – Szombathely
november 5-17.
Bővebben: Szombathely honlapján

Márton Napi Vigasságok- Bogács
november 9-11.
Bővebben: Bogács honlapján

Márton Napi Lampionos Felvonulás – Nagymaros
november 9.
Bővebben: Nagymaros honlapján

5. Szent Márton Újborfesztivál és Libator – Szentendre
november 10-11.
Bővebben: a skanzen honlapján

Bácskai Mézes Napok Fesztivál – Baja
november 10-11.
Bővebben: a Bajai Méhész Klub Egyesület honlapján

Borfujtó Szent Márton – Márton-napi libator Ópusztaszeren
november 10-11.
Bővebben: Ópusztaszer honlapján

Újbor Ünnepe Szent Márton Napján a Gazdaházban és a Thummerer Pincészetben – Noszvaj
november 10.
Bővebben: Noszvaj honlapján

Márton Napi Mulatság – Mezőgazdasági Múzeum Budapest
november 10-11.
Bővebben: a múzeum honlapján

Márton napi újbor köszöntő – Mór
november 11.
Bővebben: a Móri Borvidék honlapján

“Bozsolé Napok” – Kisnána
november 11.
Bővebben: Kisnána honlapján

Márton Nap – Nyíregyháza
november 11.
Bővebben: Nyíregyháza honlapján

Az okosságokat innen vettem: harmonet.hu, gondola.hu.

A karfiol-brokkoli levesen kívül ezt az ételt is a veremben elfekvő készletek hasznosítása miatt készítettem. Mivel tényleg csak ez lebegett a szemem előtt, így nem egy komoly koncepció eredményeképpen jött létre ez az étel. Viszont igazán finom lett és ez a legfontosabb! A nevét illetően még nem döntöttem…

Hozzávalók:
1/2 fej brokkoli
pár rózsa karfiol
1 cukkini
1 cs. Tante Fanny leveles tészta
10 dkg arborio rizs
citrom
só
frissen őrölt bors
zöldség alaplé
2 tojás
2 dl natúr joghurt
reszelt parmezán és gouda

A brokkolit és a karfiolt sós vízben megfőzöm (a karfiolból pár rózsa kivételével levest készítettem ugyebár), a cukkinit burgonyhámozóval vékony csíkokra szelem. A rizst az olajon átforgatom, a karfiol főzőlevét apránként hozzáadva elkészítem a rizottót. Sóval, borssal, bazsalikommal és citromlével ízesítem. Egy tűzálló tálat kivajazok, belefektetem a leveles tésztát, a cukkini csíkokat összetekerem úgy, hogy 2-3 cm üreg legyen a közepükön. A cukkini gyűrűket a tésztára teszem. Az üregbe töltöm a rizottót, majd a tetejére ültetek egy brokkoli-, vagy karfiol rózsát. A tojásokat összekeverem a joghurttal és nyakon öntöm a brokkolis-cukkinis-karfiolos cuccal. Reszelt sajttal megszórom, a leveles tészta kilógó széleit ráhajtom, majd 200 fokon pirosra sütöm. Remek köret!