Ízbolygó

Az NG oldalán találtam ezt a gyöngyszemet és tolnai megyei lányként érintettnek érzem magam a témában, a rossebezés nálunk is megy, így gondoltam megőrzöm.

Káromkodásaink egy része régi betegségnevekből ered. Többnyire a mai orvosi nyelvből már teljesen kikopott kifejezésekről van szó, ezért jelentésük, eredetük nem is nyilvánvaló elsőre. Ezekkel az átkokkal, szitkokkal eredendően valakinek rosszat kívántak, s úgy gondolták, ha kimondják, teljesülni is fog. A „rosszkívánságok” enyhébb formája az, amikor valamilyen betegséget küldtek a sértettre, néha azonban halálát is kívánták.

Az alábbi szitkok, átkok népszerűek voltak a népnyelvben:
* Ördög bújjon beléd!
* Mennykő csapjon beléd!
* Üsse meg a Devla!
* Szoríjja el a tályog!
* Törjön el a lábadszára!
* Húzzon össze a görcs!
* A frász törjön rád!
* A fene egyen meg!
* Üssön mög a fityfene!
* A guta üssön beléd!
* Rothadjon ki a nyelved!
* A rossz nyavalya törjön ki!
* Így görbülj meg!
* Kékülj meg!
* Rugjon meg a bagoly!
* Nyüvek egyenek meg!
* A franc egyen meg!
* A Rákóczi rosseb egyen meg!
* Radai rosseb!

A fenti szitkok jelentésével gyakran már csak az öregek vannak tisztában. A rosseb a rossz seb összevonásából keletkezett, a vérbajt jelölte. Ugyancsak nemi betegséget jelentett a francúz kór, amelyből a franc származik. A frász és a nyavalya többnyire az epilepsziát, a fene pedig a rákot jelölte.

És hogy miért radai a rosseb? Valószínűleg Zalában, az egykori Rada település vidékén különösen sokat „rossebeztek”. Rada nagyon régi település, területén már a kilencedik századtól éltek szlávok. Nevét is egy szláv szerzetestől kapta. A falu a török pusztítását követően mintegy száz évre elnéptelenedett. A feljegyzések a XVIII. század elejétől már nem mint Rada, hanem a megkülönböztetés végett Nagyradaként említik a települést, a hozzátartozó telepet pedig Kisradaként. Nagyrada Zalakarostól 10 kilométerre, a Kis-Balaton közelében található.

PART II.
Ahogy azt már korábban is írtuk, a rosseb összetett szó, a „rossz seb”-ből származik. Szinte minden szótár, lexikon a szifilisszel és a vérbajjal azonosítja ezt a kifejezést. Később származott a betegség nevéből a szitokszó, akárcsak a fene vagy a frász és a nyavalya esetében. A rosseb egyébként azért „rossz” A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint, mert a betegség, amelyet jelölt gyógyíthatatlan volt a szó kialakulásakor. A rosseb összetett szó utótagja pedig a kórral járó gennyes, rákos fekélyekre utalt. (Hozzátehetjük ehhez: a szifilisz ma már gyógyítható a penicillin felfedezésével, illetve más antibiotikumok segítségével.)

Egyik korábbi kérdezőnk különösen a radai rosseb eredete iránt érdeklődött. Az akkori magyarázatot most kiegészíthetjük azzal, hogy a legtöbb tájnyelvi lexikonban szereplő „a radai rosseb egye meg” kifejezésnek időközben rábukkantunk az egyik legteljesebb verziójára. Az azonban nem véletlen, hogy ezt a hosszabb változatot nem szívesen idézik a könyvek – és mi sem tesszük ezt. Viszont Szabó József és felesége, Sz. Bozóki Margit Koppány menti tájszótárában feltünteti az egész mondatot, ahol a teljes (itt nem egészében idézett) kifejezés szerepel: „A radai rosseb egye meg ezeket […], má megen eloptak három tikot az éjjel az óbu.” (A Koppány folyócska a Somogyi-dombságtól a Tolnai-Hegyhátig csörgedezik, tehát viszonylag messze a mai Nagyradától, amely a Kis-Balaton mellett fekszik, s ahonnan talán a radai rosseb kifejezés is ered.)

Somogyban gyakori a rossebezés
Somogy megyében és az Ormánságban (Baranya Dráva menti részén) különösen gyakori a „rossebezés”. Nem véletlen, hogy a környéken, pontosabban Somogy megye székhelyén, Kaposváron kapta a 44-es sorgyalogezred a „rosseb” melléknevet. Egy másik olvasónk ezért arra biztatott minket, hogy nézzünk utána a szó eredetének jobban, mert szerinte a katonai egységről terjedt el a rosseb kifejezés. Akkora veszteségeket szenvedett ugyanis az első világháborúban a kaposvári ezred, hogy „a rosseb” tényleg „elvitte” a tagjait.

Ezzel a nézettel nem érthetünk egyet, hiszen a Magyar Nyelvőr, a Magyar Tudományos Akadémia nyelvtudományi kiadványa már 1880-ban foglalkozott a rossebbel, és akkor Vázsonyi Izidor közölte gyűjtését a Zala megyei Tapolca környékéről. (Tapolca és a Balaton-felvidék nagyobb része ekkoriban még nem Veszprémhez tartozott.) Vázsonyi gyűjtése szerint „A radai rosseb rággyon meg!” kifejezést használta a környék lakossága. Más források még korábbra, 1779 utáni időkre teszik a rosseb szó felbukkanását. S A magyar nyelv értelmező szótára is csak negyedik jelentésként tünteti fel a „Roszseb-baka” kifejezést, ami viszont már tényleg a 44-es kaposvári ezredre utal, vagyis arra, hogy a szóban forgó katona a Rosseb-ezredben szolgált, „rossebes” volt.

Akárcsak a zalai Radán, valószínűleg a somogyi Kaposváron is sokat rossebeztek, ezért váltak e települések a betegségnévvel kapcsolatos kifejezések „névadóivá”. (Erdélyi tájszótárban nemigen találjuk a rosseb kifejezést, úgy tűnik, ez a szóösszetétel inkább a Dél- és a Nyugat- Dunántúlon terjedt el. Ezt igazolja az Új Magyar Tájszótár, amely sümegi, kajdacsi (Tolna megyei), ormánsági és somogyi előfordulásokat említ, s kivételt ez alól talán csak a torontáli „rossz seb” – így különírva – jelent. Torontál megyénk a Délvidéken, a mai Vajdaság keleti felén helyezkedett el. Ottani megjelenését a nyelvészek szintén a rossz sebből eredeztetik, vagyis távolról sem katonai kifejezésről volt szó.

A „Rosseb-ezred” története
De térjünk vissza a nevezetes ezredre, amely ha nem is a rosseb nevet adta nekünk, hanem inkább ez a katonai egység kapta ragadványnévként a „megtisztelő címet”. Kiss Balázs a Kaposvári Egyetemen készített 2004-es tanulmányában dolgozta fel talán a legfrissebben ennek a katonai egységnek a történetét.

Az alakulat 174 éves históriája 1744-ben kezdődött, amikor az olasz Giorgio Antonio Marchese de Clerici engedélyt kért arra Mária Teréziától, hogy önálló ezredet alakíthasson. Az egységet még ebben az évben bevetették Madonna del Olmónál.

A következő fontosabb dátum 1859 az alakulat életében. Ekkor Ferenc József rendeletére sorgyalogezreddé alakítják át, és Kaposvárra helyezik az immár 44-es számot viselő alakulatot, amely hamarosan felveszi Albrecht főherceg nevét is. A somogyi megyeszékhelyre 1860-ban költöznek a „44-esek”, illetve „kétszer négyesek” egységei – tudjuk meg Kiss Balázs dolgozatából.

Kaposváron kapták a melléknevet
De hogyan fonódott össze az ezred neve a rossebbel? Kiss szerint már a kaposvári évekre tehető ennek a melléknévnek a felbukkanása. Bár volt olyan etimologizálás, hogy az alakulat legendás piros parolijából fakad a rosseb, de ez nem valószínű, inkább utólagos belemagyarázás az olasz „rosso” (piros, vörös) szóból. Mint tudjuk, az ezredet egy olasz katona alapította, és G. A. Marchese di Clerici később ezredtulajdonos is lett, de a „rosso”-ból nem keletkezhetett a rosseb; Kiss Balázs szerint a Somogyban gyakori káromkodás, „rossebezés” eredményeként ragadt rá a katonákra, akik maguk is sokat szitkozódhattak.

Kiss említi a helyi változatokat is: rossz-seb, roszseb, rozseb, rospic. Szerinte a rossebezés a „fenével etetés” megfelelője volt, és a népi szóhasználatban különösen Somogy járt elöl. Kiss is hivatkozik az Új Magyar Tájszótárra, amely szerint sokszor „általános” mondatokba foglalták a környékbeliek a szitkozódást: Csömödéren például a „Rosseb egye meg a májad levét, a szíved gyökerit, az órod közfalát, szemed világát!” dívott.

Az ezredre tehát ráragadt a név, de miért is vált tartóssá az elnevezés? Erre a magyarázatot az első világháború szörnyű vérveszteségei adják meg – sajnos. Weisz Ernő adatai szerint a „Rosseb-ezredben” összesen 51 ezer 693 fő szolgált a világégés során, s ez még akkor is drasztikus és drámai adat, hogy ha tudjuk, hogy egy ezredben nem ezren harcolnak. Kiss Balázs szerint a háború folyamán végig mintegy 3500 körüli volt az ezred létszáma, amelyet a szerb fronton egyszer, az orosz fronton pedig tizenegyszer(!) kellett teljes létszámra feltölteni. Andrássy Antal az első világháború után úgy fogalmazott, hogy ilyen hatalmas veszteséget a magyar hadtörténetben egyetlen ezred sem szenvedett el.

Az áldozatok száma bizonytalan
Illyés Gyula is megemlékezik a Rosseb ezredről: a Puszták népében az író éppen a somogyi szegények helytállását látja igazoltnak, amikor arra hivatkozik, hogy a háború kezdetén négy hónap alatt négyszer semmisült meg az alakulat, és négyszer támadt fel.

Fekete István a másik neves író, aki a Rosseb-ezredhez kapcsolódó kijelentéseket tesz műveiben. Kiss megjegyzi azonban, hogy Fekete István inkább az ezred másik nevét, az Albrecht főhercegre utalót használja elsősorban.

A vég
Mindenesetre a rosseb ragadványnevet a katonák büszkén vállalták: az ezred jelvényén egy szuronnyal és koszorúval díszített „Csak előre rosseb!” felirat volt olvasható (hasonló című nóta is „divatban volt”). A katonai jelvények általában csak megtűrt kiegészítők voltak a ruházaton. Sokszor csak a körleteken belül lehetett használni, és volt, ahol tiltották a feltűnőbb ruhadarabokon, például a sapkán való hordásukat. A 44-es ezrednél is alighanem spontán módon alakulhatott a jelvény használata, egy ilyen szót, mint a rosseb, a legfelsőbb hadvezetés aligha rendelt volna el hivatalos megnevezésként egy fontos katonai alakulat számára.

Az ezred históriája 1918 végén, 1919 végén ért véget. Közvetlenül a háború végén az olasz, pontosabban a piavei frontról tértek vissza a 44-esek. Ugyan már 1918-ban feloszlatták az alakulatot, a következő évben dandárként a Tanácsköztársaság idején harcoltak egyes egységei a románokkal és a csehekkel, ám e küzdelmek végére teljesen szétzilálódott a „Rosseb-ezred”.