Megtörni a csendet
Nehéz. Nehéz, mert oly sok minden történt 3 hét alatt… Ebből kettő mondjuk kőkemény munkával telt, de örömet is adott, nem is keveset. Hiszen gyerekek között voltam, az ő letisztult, őszinte világukban. Fantasztikus dumáikat hallgathattam egész nap, amik mindig feledtetik az esetleges nehézségeket.
A kihagyás oka ismét a zűr és zavar… Ilyenkor az írás az, amitől legelőször elmegy a kedvem. Aztán a főzés jön sorra. Úgy tűnik, ezekhez valóban kell a lelki béke. Ami ismét gellert kapott. Mostanra talán rendeződik/ött a dolgok egy része, így megtöröm a csendet.
Fotó: Nagy Hajni
Lássuk, mik is vannak.
A legfontosabb dolog ismét Pöttyömmel kapcsolatban történt. A gyógyszerek miatt ugye fogékonyabb a fertőzésekre, betegségekre, be is kapott egyet két napos magas lázzal, levezetésként egy kis hasmenéssel. Aztán pár nap múlva ismét indult a rémálom. Egyik reggel a meztelen tappancsok szapora csattogása és az álomillatú manónk ágyunkba fészkelődése helyett sírás szűrődött ki a szobájából. Megint nem tudott lábra állni… A víz lever ilyenkor. Aztán másnap ugyenez megismétlődött. Kórház, vizsgálat. A helyzet nem reménykeltő. Az icipici szteroid és a másik gyógyszer, amit kap, úgy tűnik nem fogja meg a betegséget nála… További lehetőségként felmerült a biológiai terápia, ami amennyire biológiai csodafegyver és örömkeltő, hogy már vannak ilyenek, számomra inkább bizonytalanság és félelem. Hiszen ilyen kicsiknél nemigen használták még. Sokkolva lépek ki ismét a kórházból. Kezemet szorítja Pötty, bennem egy kérdés dobol: MI JÖN MÉG IDÉN?????
Most egy újabb gyógyszerrel “gazdagodva” várjuk az október 8-át, hogy kiderüljön, meg kell-e tanulnom szurit adni a gyerekemnek vagy megússzuk. Persze próbálkozunk, más, alternatív módszerekkel is. És imádkozom sokat. Meg remélek.
Mindeközben az oviban szabadságolások, óvónéni keresés, kreatív tábor és egyebek miatt felkúszott a napi munkaórák száma átlag 14 körülire, ami 33 hetesen bevallom megfingatott rendesen… De legalább ott egyenesbe került minden, szuperhelyeskedveslelkes, tehetséges óvónéni megtaláltatott. Ez legalább megnyugtató.
Pöttytesó: zűrös időkben döntött úgy, hogy megajándékoz minket létével. Az elmúlt 34 hétben azonban hősiesen helyt állt. És még kapaszkodik bent rendesen. Én mondom, igazi híró-alkat! Az elkövetkezendő pár hétben igyekszem már rá (is) koncentrálni, de még mindig rengeteg a teendő… Hogy aztán nyugodtan mehessek szülni. (Tzg! Kisfiú lesz!:-))))
Közben a blog betöltötte a második születésnapját is. Hoppá. Happy blogday ünneplés nélkül… Igyekszem visszatérni!
Köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradtságot és írt, hívott, érdeklődött mi van, hova tűntem. Jelentem élünk, nem adjuk fel! És lassan talán ide is eljutok, hogy megírjam, miket is eszünk manapság. (én RENGETEG gyümölcsöt! szinte azon élek!):-))))
Szóval, igyekszem vissza, igyekszem!
