Ízbolygó

Tápiókapuding van már a blogon, úgyhogy nem is az erős nóvum-flash miatt kerül ez most ide. Sokkal inkább azért, egyrészt állati finom volt, másrészt eddig is imádtam a mangót, de mostanság erős függésbe kerültem vele, harmadrészt pedig, mert erősen jó érzések kötődnek az alkalomhoz, amikor felszolgálásra került. Történt ez pedig mindakkor, mikor életem legjobb idejét futottam a bécsi félmaratonon.

Tavaly nagyjából ilyentájt számoltam be, az első félmaratonomról, ami történetesen szintén Bécsben volt. A sport, az atlétika kisebb megszakításokkal mindig jelen volt az életemben. Amikor Pöttyöm a hasamban lakott végig sportoltam. A 6 hét letelte után szintén elkezdtem futkározni. Mindez abszolút állagmegőrzés szintjén. Majd beköltözött Mini a hasamba és SEMMIT nem volt kedvem csinálni, lustultam 9 hónapon át. Megszületett Mini és a lustulás újabb 9 hónapon át folytatódott. Majd egyik-napról a másikra ismét feltámadt a vágy a futás iránt. Felpattantam a futógépre. Szépen lassan, hónapról-hónapra fejlődtem. 2011. január végén pedig egyik alkalommal 18 km-t nyomtam. Feltettem a facebookra. Egy ismerősöm rákérdezett, hogy akkor most félmaratonra megyek? Micsoda??? Aztán ahogy forgattam magamban a dolgot, rájöttem, ez tetszene! Abszolút kihívásként éltem meg. Hiszen más terepen futni, mint amikor megy alattad a szalag. Más is, meg nem is… Így jött a tavalyi bécsi félmaraton ötlete. És kiderült: rengeteg ismerősöm fut! Így csapatba verődve mentünk ki tavaly.

Idén már a tudatosabb készülés jellemzte az év elejét. Majd jött az első félmaraton Prágában. Az idő állati szar volt, szél, hideg, megölt. 2:06:14 lett az eredmény, de alapvetően örültem, hogy célba értem. Rá két hétre pedig elérkezett a bécsi félmaraton ideje. Ezekre a versenyekre hónapokkal korábban kell jelentkezni és nekem nem tűnt fel, hogy csak 2 hét van a két verseny között… Az idei bécsi félmaraton egészen más élményeket adott, mint a tavalyi. Kezdjük azzal, hogy idén egyedül futottam. A kölcsönkért futóóra reggelre lemerült, majd az égiek elém sodortak egy narancssárga dzsekis, fehér baseball sapkás pasit. Gyönyörűen futott és nagyon lazán adta mindezt elő. Ő lett az iramfutóm! Beálltam mögé, ha pilledtem, a lábaira koncentráltam, hogy milyen egyenletesen, szépen fut. Megnyugtató volt számomra. 17 km-ig bírtam a tempót, majd jött a merevedés, elengedtem, kicsit lassultam, de tudtam már nem messze a cél, tudtam jó idővel érek majd célba. És tényleg! A tavalyi 1:59:29-et javítva: 1:55:16-al értem célba. Frenetikus érzés volt! Most rövidebb versenyek jönnek, aztán ősszel ismét lesz pár félmaraton, amin tervezek indulni. A futás nekem rengeteget ad. Kikapcsol, kilazít, felold. Közben szól a zene, szedem a lábaimat és a végén az érzés: MEGCSINÁLTAM! Ez mindent megér!

És a nap kínzó kérdése: Ti is sportoltok vagy csak főzni szerettek?:)

HozzávalóK:
120 g apró szemű tápiókagyöngy
3 dl víz
1 vaníliarúd
4-5 dl kókusztej

Mentás málna:
130 g málna
1 tk akácméz
10 levél menta

Mangópüré
Fél thai mangó
Fél lime leve

A tápiókát be szoktam áztatni, mert így után nagyon gyorsan elkészül. A mennyiség kétszeresének megfelelő mennyiségű vízbe áztatom (egy olyan lábasba, aminek nagyobb a térfogata, így abban el is tudom készíteni), majd békén hagyom. Negyed óra múlva alágyújtok, hozzáadom a felhasított vaníliát, a kókusztejet és felfőzöm. A végleges állag puding sűrűségű, kicsit talán nyúlósabb és a lényeg, hogy a kis gyöngyök üvegszerűek legyenek és puhák!
A málnát a mentával és a mézzel botmixerrel összetöröm, majd átpasszírozom.
A mangópüréhez a mangóhúst a lime-mal szintén lebotmixerezem.

A poharak aljára málnavelőt kanalazok, majd erre jön a tápiókapuding ill. a tetejére a mangópüré.
Frissítő, nyári íz!