Klasszikus, nem klasszikusan
Paradicsomleves betűtésztával
Van egy barátnőm. Nem egy nagy konyhatündér, de nem is ezért szeretem. Egyszer valamilyen rakott dolgot csinált (talán kelt?) és olyan fura íze volt. Kérdezem tőle, miket tett bele, mert hogy ugye az íze…fura. Sorolja. A fahéjnál felhördültem.:-) Talán sokan lesznek így, pedig a paradicsomlevesnek meg kifejezetten jól áll a fahéj. Nem sok persze, épp csak egy csipetnyi.
A paradicsomlevessel sokáig nem ápoltam szoros baráti viszonyt. Talán ezt is a menzán utáltatták meg velem, pontosan már nem emlékszem. Amikor már főzőcskéztem, akkor sem készítettem évekig, mondván utálom. Nyáron azonban megtört a jég. A gazpachoval kezdődött, aztán a meleg paradicsomlevessel folytatódott. És mint az oviban az egyik okos kisfiútól, Ától megtudtam: “A paradicsomleves nem jó rizzsel! Betűtészta kell bele, akkor finom. Csak akkor.” Na, akkor kikisérleteztem azt a sűrű-kicsit édes paradicsomlevest, amit viszont imádok. Literszám lapátolom magamba. Ha őszinte vagyok, betűtészta nélkül is:-)
Hozzávalók:
7 dl paradicsomlé
1 doboz Mutti polpa paradicsom
3 sárgarépa
2 fej hagyma
vaj
só
frissen őrölt bors
1-2 ek barna nádcukor
1 tk fahéj
kevés tejszín
kevés balzsamecet (citromlével is nagyon finom!)
opcionálisan: betűtészta, rizs…
A hagymákat megpucolom, felkockázom, vajon szinte karamellizálom. Erre dobom a felkarikázott répákat, kicsit átforgatom, majd felöntöm a paradicsomlével és a paradicsompürével. Egy-két bögre vizet is adok hozzá. Sózom, borsozom és megfőzöm a répákat. Ha puhák, leturmixolom. Ezután finomhangolom a levest: fahéj, barna cukor, kevés tejszín, balzsamecet.
Megj: bazsalikommal és/vagy kakukkfűvel is imádom. Akkor nyilván nem teszek bele fahéjat, de a cukor, tejszín, balzsamecet akkor is szereplő.
