A citromos….
Az idei Húsvét rendhagyó és szomorú volt a családunk életében. A múlt hétvégén elköszönt a Nagymamám. Utolsóként a nagyszüleim közül. Ô volt a mi “közeli Mamink”.
“Kisfiam! Kérsz citromosssat?”- kérdezte Nagyi Aputól.
Mindig a Kisfia maradt. Az utolsó pillanatig.
Hat gyermeket nevelt fel. Kemény csaj volt, egy katonatiszt felesége. Közben persze dolgozott is az iskola konyháján, nem volt a semmitevés a barátja. Közel laktak az ovihoz, így nap, mint nap ô jött elôször értem, aztán Tesómmal értünk, az oviba. Sokáig azt hittem az “Építô kutya” utcában laknak. Már sulis voltam, mire kiderült, a sokkal prózaibb Építôk utcában. Tavasszal epret ettünk náluk soksok porcukorral, majd fáról a cseresznyét, meggyet, egrest. Mamiéknál pedáns rend uralkodott, horgolt nippeken kerámiakutyák ültek peckesen, amiket évekig csak lopva mertünk megsimogatni, mert nem lehetett hozzányúlni. Szabályosan sokként ért a felismerés, mikor felnôttként, a dédunokáival voltam nála és a kutyák össze voltak ragasztva!!! Valaki eltörte ôket. Az egyik dédunoka:-)))
Karácsonykor, szülinapok alkalmából Mami kalácsot, diós tortát és Apu nagy kedvencét a “citromosat” készítette. A citromos fogalom volt. Soha elôtte és azóta sem láttam másnál vendégségben, hogy ilyet készítettek volna. Ilyet csak ô szokott. Azt hiszem minden családban van olyan süti, fôétel vagy levest, amit csak a Nagymama tud úgy, csak ô tud olyat… olyan finomat. Amiben benne van a szeretete és amiből lehet akár tradíció is, ha van, aki továbbviszi.
Múlt hét közepén jött a telefon, Mamit elkülönítették, rosszul van. “De hát már máskor is volt ilyen! Biztosan jobban lesz!” mondta Anyu a telefonba, de éreztem belül, hogy ez most nem olyan… ez nem az. Mami 95 lett volna nyàron, nyilván benne volt a pakliban, hogy elôbb-utóbb eljön a búcsú pillanata. Múlt csütörtökön, ahogy a dolgos kezét a kezembe fogtam, ahogy rám emelte a tekintetét, éreztem, hogy most van az elköszönés ideje. A gyerekekrôl kérdezett, mindenki jól van Mami! Jól vagyunk! ismételgettem és közben éreztem,fontos tudnia, hogy minden rendben van velünk, rendben hagy itt minket. Erôsek vagyunk, szeretjük egymást, tele vagyunk élettel, megoldunk mindent.
Még egy napot maradt, majd itt hagyott minket, hogy kipihenje ezt a dolgos életet. ?
A temetés elôtti napon, ahogy a konyhában tébláboltam, szinte belémhasított a kép: Maminál vagyunk, sokan. Ülünk az asztal körül. Az apró anyóka, Mami hozza a konyhájàból ki a süteményt és mondja: Kisfiam! Készítettem citromossat! Egyetek gyerekek! Egyetek!
A kamrába lépve pedig megláttam egy csomag ostyalapot. Nem tudom, hogy került oda… de tudtam, citromosat készítek belôle. Apukámnak.❤️
Hozzávalók:
1 cs ostyalap (10 dkg, 6 lap)
25 dkg vaj
18 dkg porcukor
1 bio citrom héja és facsart leve
Az elkészítés nem túl bonyi: habosra keverjük a vajat a porcukorral, a citrom reszelt héjával és facsart levével, aztán 5 részre osztjuk a krémet és az ostyalapok közé kenjük. Fóliába csomagoljuk, lesúlyozzuk, 1 napot pihentetjük.
