Keresés a blogon

Karácsonyi menü – Levesek
ötletek!

Dec 21st, 2009 by Ízbolygó | 0

Színes, fiatalos menüt állítottunk össze a Borsára, különleges ízkombinációkkal azoknak, akik a szívesen kikacsintanak a hagyományok mögül. Kétféle leves, egy főétel és kétféle desszert között lehet választani, bár kétségtelen: a döntés nehéz lesz.

Karácsonykor az ajándékok bontogatását követően jó lerogyni az asztalhoz és nem csak szájjal, hanem szemünkkel is enni, közben pedig beszívni a karácsony jellegzetes illatát. Az orromban érzem, ahogy a fenyőillat keveredik a narancs, a fahéj, szegfűszeg, csillagánizs illatával. Az ételekbe is ezeket a jellegzetes ízeket/illatokat csempésztem bele. A leves nem a hagyományos borleves, bár alkohol akad ebben is, igaz kiforralva. A fő alkotóelem: a (kissé hanyagolt) gyökérzöldségek.

Grépfruitos, pezsgős sárgarépa krémleves márványsattal
Hozzávalók:
1 póréhagyma
4 nagyobb sárgarépa
1 ek vaj
1 ek olívaolaj
3-4 dl száraz pezsgő
2 grépfruit leve

frissen őrölt bors
csipet fahéj
kevés cayenne bors
márványsajt
tökmagolaj

A pórét felkarikázom, majd apróra vágom. Egy lábasban a vajat elolvasztom, hozzákeverem az olívát, majd a pórét megfonnyasztom rajta. Közben a répákat megpucolom, felkarikázom. A grépfruitot kifacsarom. A hagyma amikor üveges hozzákeverem a répakarikákat és pár percig együtt párolom őket, majd nyakon öntöm a pezsgővel és hagyom hogy rottyanjon egyet, majd felöntöm annyi vízzel, hogy a répát bőven ellepje. Sózom, borsozom, cayenne borssal és fahéjjal finoman ízesítem, majd a répákat puhára főzöm. Botmixerrel leturmixolom, ha darabos maradna, akkor szitán gyorsan átpasszírozom. A gréfuit levével savanyítom. Tálaláskor márványsajtot morzsolok a tetejére és megcsepegtetem tökmagolajjal.

Aszalt szilvás, céklakrémleves vörösborral
Hozzávalók:
1 cs újhagyma
2 ek vaj
4 cékla
15 dkg aszalt szilva
3-4 dl vörösbor
1 csillagánizs
1 rúd fahéj
1 ek méz
1 dl tejszín
(narancslé, citromlé)
balzsamecetkrém (vagy balzsamecet kissé beforralva)

Az újhagymát felkarikázom az olvasztott vajon megfonnyasztom. A céklákat megpucolom (jól jön a konyhai kesztyű, így nem lesz vörös a kezünk), felkockázom és a hagymán átforgatom. Felöntöm a borral, megforralom, majd adok hozzá még annyi vizet, hogy a zöldséget bőven ellepje. Hozzáadom az aszalt szilvákat, a fűszereket és a mézet és a céklákat puhára főzöm. Ha elkészült, botmixerrel leturmixolom, ha lágyabb állagot szeretnénk át is szűröm egy szitán. A tejszínt hozzákeverem még egyszer megforralom. Narancslével, citromlével lehet savanyítani rajta. Tálaláskor balzsamecetkrémmel díszítem.

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007