Ízbolygó

Szerencsésnek mondhatom magam. Sok-sok apró, ám igen jó dolog történik velem. Ezeket különösen manapság, igen nagyra tudom értékelni. Egy-egy jó beszélgetés, a gyönyörű őszi táj, a kisbabám mocorgása, Pöttyömtől egy “Szeretlek anya!” (még akkor is ha éppen hátsó szándékai vannak és éppen ezzel szeretne valamit elérni:-)), a múlt vasárnap a templomban, ahol esküdtünk és éppen csak benéztünk, mert arra vitt utunk és az Atya a párkapcsolatokról, a házasságról beszélt vagy éppen egy jó film szuper társasággal, szóval ezek most mind-mind nagyon sokat jelentenek nekem.

És ha már a film: nagyon vártam, hogy itthon is a mozikba kerüljön a Julie&Julia – Két nő, egy recept c. film, sőt! Picit el is keseredtem egy kicsit, amikor kiderült, hogy okt.15-ével kezdik “csak” vetíteni. Az már mégiscsak a 40. hetem… Bár nem is lenne annál stílszerűbb, mint egy ilyen film után kórházba vonulni és életet adni a kis trónörökösnek.:-))))

De nem kellett sokáig lógatnom az orrom. A múlt héten mailt kaptam az Intercomtól: premier előtti vetítésre hívtak! (ezúton is örök hála!) Madarat lehetett fogatni velem. De tényleg. Mint egy kisgyerek úgy örültem neki! És azt is elárulom, ha jövő szombaton, a szülinapomon még egyben vagyok, biz Isten megnézem még egyszer:-) (Mr.ÍB eljössz velem?:-))))

Hogy az öröm még teljesebb legyen, nem egyedül, hanem néhány blogger barátnőmmel vettem részt a kedd esti mozizáson. Mind a film előtti csevely, mind pedig a film remek volt! De csak sorjában….

Mindeddig nem vitt az utam az Arena Plazaba. De még a közelébe sem. Ahogy a dugóban ültem a Hungárián, el is átkoztam, hogy ilyen messze telepítették. De aztán odaértem és jól megnéztem magamnak. Valóban monumentális. És durván nagy a parkolója:-) (még sohasem írtam fel parkolóházban, hogy pontosan hol is vagyok:-)) A legjobb az egészben, hogy van benne Coffeeshop. Oké, tudom, van ilyen a Kálvin téren is, de az manapság megközelíthetetlen, ill. a Váci utcában sem korzózom gyakran. Már készítettem magam egy Dark moccaccinora, csokis tejszínhabbal… Igazi kalóriabomba. Könnyen csúszott!

Egy ilyen jellegű “gasztroeseményre” pedig készül az ember. Leginkább rágcsálnivalóval. Hiszen az mégsem járja, hogy a VIPes popcornnal meg kólával tömjük a fejünket! Sajna, nekem aznap ez már nem fér be az időmbe, így tobzódtam és “élősködtem” a többiek által hozottakban:-) A garam masala a mozi estéjén kiütéssel győzött: Zsuzsa isteni garam masalás pattogatott kukoricája, valamint Eszter rágcsamixe, ami szintén garam masalás volt, nos mindkettőt szabadalmaztatni kellene, annyira finomak! Desszertként pedig Grenadine csokiba mártott diós puszedlijét nyomtuk, míg a filmben boeuf bourguignon, csokitorta és egyéb nyálcsorgató finomságok készült. Ja igen! Éhesen el ne kezdjük nézni! Az öngyilkossággal ér fel!

A film
Régebben RENGETEGET jártunk moziba, ez Pöttyöm születésével RENGETEG dévédézésbe ment át. Manapság ezt a sportot már csak Mr.ÍB űzi. Az elmúlt évek silány felhozatala miatt, érdeklődésem megkopott. Ciki vagy nem, alapvetően vonzódom azokhoz a filmekhez, amiket Mr.ÍB (jobb esetben) nyálasnak, túl romantikusnak titulál. Ő persze az ölőslövősekért rajong. És vállaltan szeretem a szerelmes-főzős filmeket. Még a sokak által leszólt Ízlések és pofonok is tetszett… Jó oké…. Aaron Eckharttal nekem nehéz filmet NEM eladni:-)))

Előzetes

Már amikor először láttam a trailert beleszerettem ebbe is. Miért? Jó a zenéje, szépen fotózták, nagyon-nagyon sokat lehet rajta nevetni és rólunk nőkről szól. Szerelmeinkről, elbizonytalanodásainkról, a főzésről, a kitartásról, szorgalomról és nem utolsó sorban az ételek szeretetéről.:-) Hogy milyen jó érzés sürögni-forogni a konyhában, aztán együtt (l)enni, azokkal, akiket szeretünk. Nekik főzni.

Főbb szerepekben pedig nagy kedvenceim, zseniális színészek játszanak:
Meryl Streep nagyszabású nő, én személy szerint imádom. Stanley Tucci is hatalmas figura és ők ketten már az Ördög Prádát visel c. filmben is fergetegesen jó párost alkottak:-) Maga a film pedig elragadó volt…

A cselekmény párhuzamosan fut. Egyrészt Julia Child életét és a főzéssel kialakuló szoros kötődését ill. szakácskönyvének születését mutatja be, másrészt Julie Powell, napjaink hősnőjének tiszta unalmas, kudarcos életét, ami meglepő fordulatot vesz azáltal, hogy elhatározza, én/gasztroblogot indít és végigfőz 365 nap alatt 524 receptet Julia Child szakácskönyvéből. Julie a blog indításával rálép egy ösvényre, amin mi magunk is járunk. Átéljük, milyen jó érzés is az (függetlenül az indíttatástól, miért is írjuk blogjainkat), hogy olvassák sorainkat, hogy kommentelnek az olvasók, hogy a blogolás milyen könnyen és gyorsan életünk részévé válik. És sok esetben milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt… Hogy nem szabad elfelejteni azt, mik is az életben a valódi hangsúlyok, prioritások, a blogolás, a saját önkifejezés és adott esetben a család, a családi harmónia között. És milyen “sanyarú” sorsa is van egy gasztroblogger házastársának, aki egy idő után gyomorsavlekötőkön él:-)))))

Tetszettek a párhuzamok Julia Child letűnt kora és napjaink felgyorsult világa, az informatikai társadalom között. Pedig nem is volt olyan régen, amikor még tiniként remegve vártam a koliban a postást, vajon hoz-e levelet az otthoniaktól, vagy a barátnőmtől? Hogy sorba kellett állni és rengeteg apróval felszerelkezni a pénzbedobós telefonnál. Kapkodva búcsúzkodni, amikor elkezdett kattogni, jelezve, a pénz lejárt… És elhozta azt az érzést is, hogy jó lenne a két világ között valahogyan hidat verni, kicsit lelassulni és megtalálni valamiféle átmenetet… Jól látszik azonban: a finom, szeretettel elkészített finom étel minden korban sikert arat!

Bármennyire is limonádé külsőbe burkolt a történet, megmutatta azt is, hogy milyen kitartóak, szorgalmasak tudunk lenni mi nők. De minden esetben szükségünk van támaszra, aki otthon meghallgatja, elviseli kiborulásainkat, hisztijeinket. És még valami nagyon tetszett benne: jó volt látni, hogy ha az ember teszi a dolgát, azt amiben hisz, nap nap után, az előbb-utóbb beérik, beteljesedést, megelégedettséget hoz. Ami a munkában a legfontosabb. Hit nélkül azonban mit sem ér. Úgyhogy higgyünk abban, amit csinálunk!

Közben pedig remek szórakozást is jelent a film, nevetni a poénokon és nézni Meryl Streep fantasztikus játékát, ahogy a vásznon megjeleníti a magas, nem túl nőies Julia Child figuráját! A vége nem lett túl kidolgozott, de kárpótol érte minket a végét megelőző 1,5 óra.  (összesen 123 perc, nem rövid:-))

Bon Appétit kedveseim! Irány a francia konyhaművészet, a rengeteg vaj, a jó borok birodalma! És ahogy korábban írtam is: éhesen semmiképpen se induljunk el a moziba!

Köszönet a lehetőségért a kapott köténykéért az Intercomnak!