Ízbolygó

Everything will be all right in the end. If it is not all right, then it is not the end.

Azzal szeretném kezdeni, hogy nagyon-nagyon megható az a szeretet, segíteni akarás és ezek őszinte megnyilvánulása, amivel felénk fordultok! Nem telik el úgy nap, hogy ne kapnék (jó)pár levelet, külföldről és itthonról egyaránt, amiben Pöttyöm hogyléte felől érdeklődtök, javasoltok módszereket, orvosokat, alternatív irányzatokat. Olvasom őket és remélem, nem bántódtok meg rajta, ha ide válaszolok. Szeretném, ha tudnátok, rengeteg erőt adtok! Hogy ezért indultak-e el jó irányba a dolgok, nem tudom, de végtelenül hálásak vagyunk érte! Köszönjük!

És akkor, hogy írjak arról is, ami a legfontosabb. 25-én, hétfőn túlestünk az első kontrollon. Jómagam jó nagy gyomorgörccsel érkeztem oda, a “kontrollált személy” azonban jókedvű volt, tele tervekkel, mikről is fog beszámolni a doktor bácsinak. A doktor bácsi jól átnézte, megtekergette kezeit, lábait, közben Pöttyöm leadta a mondandóját. A törpökről, akikkel lehet már társasozni, mert “összesmegvan”, hogy jó futkározni, motorozni és egyáltalán, jól szuperálnak a csülkei. Közben ahogy hallgattam a csivitelését és elhűlve néztem a “tekergetést “arra gondoltam, hogy milyen csodálatos dolog is az anyaság. És hogy mennyire szerencsés ember vagyok, hogy ilyen tündérborsó kiscsaj akart ide születni hozzánk. Meg azon töprengtem, hogyan is lehet az, hogy itt egy 3 éves, 15 kg-os kislány , egy minimanó és mégis minden porcikájából sugárzik az életigenlés. Hogy hogyan is kételkedhettem akár pillanatokig is abban, hogy nem fordulnak jobbra a dolgok. Hogyan is lehettem, ha rövid időre is ilyen borúlátó?! Mert igenis jól alakulnak a dolgok!

A manuális vizsgálat összegzéseként kiderült: Pöttyöm érintett 5 ízületéből (2 boka, 2 térd, bal csukló) egyedül a bal csuklóban érzett még az orvos pici gyulladást, így a szteroid adag lefelezésre került. Kő legördült. Tudom, ez még csak részeredmény. A gyógyulás folyamata még sokáig eltart majd. De olyan bíztatóak a jelek! És olyan jó örülni ezeknek!
Történt egy érdekes dolog is. Ahogy öltöztettem a folyamatosanbeszélő Pöttyöt, az orvos az asszisztenssel váltott pár mondatot, amiben szerepelt az is, hogy az osztályon majd “megbökik” (=vért vesznek). Azt gondoltam, hogy ezt nem hallotta, hiszen közben szinte levegőt sem vett, be sem állt a szája. Ahogy az osztályra értünk, felkerestük a mosdót és ott bekérdezett… Anya! Ha felszúrnak, sírhatok majd? Hogyne, persze- mondom. De csak kicsit fáj, mintha egy szúnyog csípne meg, épp csak annyira. Téma részéről lezárva, vonul kifelé, a matricás füzetbe ragasztani. Behívnak minket, ül az ölemben, már készülök lélekben a múltkori sikítva üvöltős pánikra, de ő csak tartja a kezecskéit. A kézfejéből vettek vért és EGY HANG NÉLKÜL TŰRTE! Sőt! Közben a katicabogarakról beszélgetett az asszisztenssel, hogy azok is ilyen pirosak, mint a vércseppek. Ettől teljesen készen voltam. Tudni kell, én egyáltalán nem bírom a vérvételt. Komolyan fel kell készülnöm rá mindig lélekben, pedig most a várandósság alatt viszonylag gyakran szúrnak. Pöttyöm a szememen HŐS lett, nincs mese!:-) Végül leragasztották a kézfejét és az egyik hölgy, rajzolt rá neki egy napocskát, ami bár akkor még nagyon tetszett neki, később a kocsiban már közölte, ő inkább almát szeretett volna rá, vagy körtét. Nem napocskát.

A vérvétel eredménye: a gyulladásos faktorok nullásak, ergo nincs számottevő gyulladás a szervezetében. Három hét múlva kell ismét visszamennünk, akkor, ha minden jól megy, ismét felezésre kerül a szteroid adag. A héten jártunk szemészeti kontrollon is, ahová 3 havonta járnunk kell, de ez is negatív. Gyulladásnak se híre-se hamva.

Szerdán a rengeteg feszültséget kompenzálandó a szervezetem jelzett: ennyit és ne tovább. Benyaltam egy torokfájós, taknyos valamit, amit mindennemű óvintézkedéseim ellenére egy nappal később Pöttyöm is átvett.:-((( Ennek az első két napja überpara volt, hiszen aggódtam, mi van, ha lázasodik, akkor irány a kórház. De hál Istennek megúsztuk. Láz nem lett, csak rengeteg váladék, köhögés, nemalvás… De lassan túl leszünk rajta. Ezen a héten már kezdhetett volna ismét közösségbe járni, de sajnos, ezt most halasztjuk. Pedig számára ezidáig a pajtik nélküli lét a legkomolyabb lemondás, amit viselnie kell. Reggelente hang nélkül veszi be a gyógyszereket, nem nyafog semmiért. Csak hát az ovi, az már nagyon hiányzik neki…

Az ovi-misszinget leszámítva egyébként remekül van. Kirobbanó jókedv és energia jellemzi. NONSTOP társasozunk és a legjobban azt szeretem manapság, amikor leül a mesekönyvvel és a képek alapján mesél. Remek sztorik kerekednek belőle. Néha jobb, mint b.erika saját irományai!:-) Eddig sem beszélt keveset, de most már igen választékosan, FOLYAMATOSAN mondja. Ma du. együtt aludtunk. Én korábban felébredtem és az elzsibbadt tagjaimat nagyon lassan kiszedegetve, megpróbáltam kiosonni. A következőképpen ébredt: szem kinyit, majd az ágyból szó szerint kiugrik és már mondja a magáét (Anyahovamészmérnemalszolvelemdemárénsemvagyokálmos;
nemakaroktöbbetaludniéskülönbenispisilnemiskell!) És míg én ezt tátott szájjal, elhűlve nézem, ő már a mosdó felé tart….:-))))

Az elmúlt időszakban, rengeteget gondolkoztam, Pöttyön, magamon, magunkon, a blogon, meg mindenfélén. Hogy mit akarok, mit mennyire akarok, akarok-e valamit egyáltalán. Sok emberrel beszélgettem, sok mindenre jutottam is már. Amolyan részeredményekre. Egyrészt a bloggal kapcsolatban. Bár a második blogszülinap még csak augusztusban lesz, kicsit azért számot vetettem. Amolyan pro/contra összegzést csináltam. És rájöttem, furcsa volt az élet majd egy hónapig blog nélkül. Nem mintha függő volnék. Nem hiszem. De szeretek főzni, szeretek ide írni, szeretem, akik ide jönnek, mintha benyitnának a konyhámba: Hello! Mit főztél? És ha tetszik nekik, megfőzik és újra jönnek és megírják, hogy sikerült. És akkor az olyan majdnem, mintha közösen főztük volna. Meg szeretek fotózni is. Egyre inkább. És jó, hogy van egy ilyen kedvenc recept-gyűjteményem. Mert itt keresek már mindent. És ez a legfontosabb. Hiszen ezért indult ez az egész, majd két évvel ezelőtt.

És aki ilyen tökrendes volt, hogy idáig végigolvasta, annak itt egy recept is:-) A májusi GBT-s profiterole.

Hozzávalók:

Tészta
4 dkg vaj
1,25 dl víz
csipet só
10 dkg liszt
3 tojás

Krém
2-szer 20 dkg eper
5 dl tejszín
20 dkg fehér csoki
2 dl kókusztej

Csokiöntet
35 dkg ét- vagy édesszájúaknak tejcsoki
2,5 dl tejszín

A vizet a vajjal és a csipet sóval felforralom, majd beleöntöm a lisztet és addig keverem, amíg a massza sima nem lesz és el nem válik az edény falától. Ez csupán pár perc. Ekkor leveszem a tűzről, kicsit hűtöm, majd a tojásokat egyesével hozzáadom, mindegyiket jól elkeverem. Figyelem! Itt tudok bele levegőt vinni! Sütőpapírral bélelt tepsire 3 cm átmérőjű gombócokat nyomok habzsákkal vagy nyomópisztollyal. Megspriccelem vízzel és 220 fokos sütőben pirosodásig sütöm.

A fehércsokit a kókusztejben alacsony hőfokon felolvasztom. 20 dkg epret leturmixolok és belekeverem a fehér csokis masszába. A tejszínt kemény habbá verem és egy kanállal belekeverek belőle az epres krémbe, majd apránként belekeverem a többit is. A maradék 20 dkg epret apróra kockákra vágom és a masszába keverem. Töltésig hűtőben tárolom.

Az ét/tejcsokit a tejszínnel összeolvasztom. Ha kisültek a fánkocskák, késsel kicsit bevágom az oldalukat, majd nyomózsákba töltött fehércsokis krémmel megtöltöm őket. Egy üvegtálba halomba (vagy ha csokisabban szeretnénk, akkor egymás mellé) teszem, majd meglocsolom a csokiöntettel. A tetejére vágok még epret és pár citromfű levélkével díszítem.