Keresés a blogon

Hópehelytorta meggyel és szederrel

Jan 6th, 2009 by Ízbolygó | 0

Húúú, ez is nagyon fini volt! Mindenképpen olyan édességet szerettem volna a karácsonyi ebéd(ek) zárásaként, amely nem túl édes, de azért szép is legyen, meg lehessen porcíózni, hogy ne előre kiadagolt legyen, mert ugye nem mindenkinek egyforma a befogadóképessége az előző 3 fogást követően. Sokáig keresgéltem, aztán egy Leckerben megláttam egy tortát, amit kicsit a készleteimre szabtam, így született meg ez a hópehelytorta. Nem állítom, hogy low calorie, de legalább nem édes…:-)))

Hozzávalók:
1 cs (25 dkg) Hobbits keksz
10 dkg vaj
50 dkg ricotta
50 dkg mascarpone
12,5 dkg cukor
4+2 lap zselatin
citromlé
2 dl tejszín
(fagyasztott) meggy és szeder (mi más télvíz idején?!:-))

A szedret és a meggyet szobahőmérsékleten felolvasztom, a levüket felfogom. A kekszet ledarálom, a vajat felolvasztom, majd a kettőt összekeverem és egy kapcsos tortaforma aljára nyomkodom. 200 fokon 10 percig elősütöm. 4 és 2 zselatinlapot külön-külön vízbe áztatok. A mascarponét, ricottát, a cukorral és a citromlével kikeverem. A meggy és szeder levét felmelegítem, majd a 2 levél zselatint kinyomkodom és a lében feloldom, majd a gyümölcsöket belekeverem és kihűtöm. A 4 levél zselatint pici vízben feloldom és hozzákeverek két kanálnyi krémet kanalanként, majd a többi krémhez adom. A tejszínből kemény habot verek és a többi krémhez adom. A krém felét a tortaaljra simítom, rárakom a zselés gyümölcsöt, majd a maradék krémet is rákenem és egy éjszakán át hűtöm. Tálalás előtt kakaóporral megszórom.

Lecker 2007/12

Itt szólhatsz hozzá


Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Creative Commons License
© Ízbolygó est.2007