Ízbolygó

Hát, kérem szépen itt a sokak által követelt poszt.

A zselés szaloncukor (jó értelemben vett) pusztításának komoly hagyományai vannak/voltak a családunkban. Anyu mindig gondosan, idejekorán megvette, majd eldugdosta a szaloncukrot, aztán mi minden évben felkutattuk a rejtekhelye(ke)t és dézsmáltuk. De rendesen. Általában 24-e előtt újra kellett tölteni a készleteket. A következő csapást a fadíszítés közben mértük a szaloncukrokra, jópáran elhullottak a cél előtt. De amelyek a fára feljutottak, hogy úgy mondjam, az ő létük sem volt biztonságban. Kezdetben a karácsonyfa falfelöli oldalára jártunk rá (nem, nem a szoba közepén állt a fa, hanem mindig egy sarokban. Nem is értem, miért nem lehet venni, direkt sarokba tervezett fát.), mivel az nem olyan feltűnő. Amikor ott már csak az üres papírokat himbálta a szél, következtek az elülső, feltűnőbb részek. Itt már igyekeztünk a lényegétől megfosztott papírt úgy visszacsomagolni, mintha az benne lenne. Ezt az ember igen rövid idő alatt szinte tökélyre tudja fejleszteni. A legnagyobb pofáraesés, amikor ebben a családtagok is jók… Cselekedni gyorsan kell, nehogy észrevegyék a többiek. Odaosonás, szaloncukorpapír elkapása, üres, újabb próba, ez is üres…csupa-csupa üres papír, pedig úgy tűnt, a fa még tele van szaloncukorral. A legvégső fázis a csúcsközeli helyek meghódítása. Oda már csak a legelvetemültebbek vágynak és ez az a hely, ahol a szaloncukor is a legtovább húzza. De 27-ére általában ezeket pontokat is bevettük. Eközben minden évben megsemmisítettünk jópár díszt, amik bár nem értünk hozzájuk, a földre vetették magukat, hátha így menthetik a cukrok életét.

Akkoriban (70-es, 80-as évek) zselés szaloncukrot és a klassszikus ízesített fondant lehett kapni, meg pult alól a banánt és a narancsot… Rémlik, valami rémes kávé-ízű is, de azt csupán egyszer ettem a Nagyiéknál. Ki tudja milyen apropóból vásárolta meg. Abban az évben viszont a fájuk lebontásáig szinte az összes szaloncukor a fán maradt:-) Nálunk, ha emlékeim nem csalnak, soha nem volt fondant, csak a zselés. Mi azt szerettük. A papírból kibontva a számban addig forgattam, míg leolvadt róla csoki, aztán apránként elszopogattam magát a zselét. Persze, ha a mennyiségre mentünk a Tesómmal, akkor ez nem volt érvényes. A későbbiekben, amikor már a szaloncukor választék jelentősen kibővült, rákaptam a vajkaramellásra. Ennek házi reprodukálása jelenleg folyamatban van. Ez nehezebb téma, mint a zselés. Mert kérem, zselés szaloncukrot előállítani otthon, igazán nem ördöngősség. Csak győzni kell idővel és energiával….

Málnazselés szaloncukor étcsokival bevonva

Málnazselés szaloncukor

Hozzávalók:
fagyasztott málna
méz
zselatinlap
Szerencsi sárga csoki a bevonáshoz

A málnát felengedem, majd kevés mézzel, hogy ne legyen túl édes felforralom és addig rotyogtatom, míg a lé nagy része el nem párolog és be nem sűrűsödik a massza. Ezt követően egy szitán átpasszírozom. Zselatinlapokat (arányt félve írok, mert nem mértem ki pontosan: 2 dl mézes málnavelőhöz 3 zselatinlap nagyjából) hideg vízbe áztatom 5 percre. A magokat kidobom, a velőt pedig összekeverem a kinyomkodott zselatinlapokkal, majd ha szükséges a teljes oldódáshoz, óvatosan melegítem. Ha kész, megvárom, míg olyan sűrű lesz, hogy tortadíszítő piszolyból kinyomva nem folyik el. Ha ez sikerült, süőpapírra csíkokat nyomok, kihűtöm. Ha teljesen megszilárdult akkora darabokra vágom, amekkora szaloncukrokat szeretnék (1,5-2 cm), aztán a szaloncukrot egy villára ültetve olvasztott csokiba mártom, sütőpapírra teszem, majd kihűtöm. Ha a hűtőből nem tűnik el, be is csomagolom:-))

A fehér csokival bevont túl édes lett, úgyhogy a továbbiakban a recept szerinti (Szerencsi sárga) csokival dolgozom.

Málnazselés szaloncukor fehér csokival bevonva