Kávé mellé
Borközi hangulat
Az arcok vörösek voltak, a szemek tüzeltek, egyik adoma a másikat kergette.
– No, legátus uram, hát maga mért nem iszik? – szólt oda a jegyző a fiatalembernek.
– Köszönöm szépen.
– Nem köszönni kell azt, hanem ki kő inni. Vagy maga is úgy van vele, mint a kurátor, csak az újat szereti? A tiszteletes urunknál voltunk múlt kedden disznótoron. Ott volt a kurátor is – és az egész asztal odafigyelt a fiatal jegyzőre – aki oly szélesen és fennen beszélt, mint akiből jó adomázó lesz valaha -, volt újbor is, de jó volt a régi, palackozott is… Kínálja a pap, “tessék kurátor úr, ez a jó”. “Már én köszönöm, csak ennél maradok” – mondja a kurátor. – “Mér? jobb az óbor.” “Nem tudom valóra venni.” Nagyot néztünk. “Mér?” azt mondja a pap, “mér gondolja kurátor uram?” – Aszongya a kurátor: “Ha jó lett vaóna, megitták vaóna új korába!”
Óriási kacagás lett.
– Jó kis kálvinista falu ez – folytatja a jegyző, hogy levonja az erkölcsi tanulságot. – Nem tudnak itt a szőlőtőkék annyi bort elleni, hogy el ne fogyjon új korába. Tavaly télen a főbírónál itt volt egy német úr, aki a magyar borvidékeket tanulmányozta, honnan lehet jó, elálló, szállítható borokat vinni.
Kérdi a bírótól:
– Hát bor terem itt?
– Terem, kérem alássan.
– Jó bor terem?
– Jó bor, kérem alássan.
– Sok terem?
– Sok, kérem alássan?
– Eláll-e?
– Azt még nem próbáltuk, kérem alássan.
Mikor kinevették magukat, a jegyző még leszögezte, hogy:
– Azír mondom én, hogy tiszta kis kössig e, mint Szovát. Mikor ott járt a debreceni katolikus püspök, Wolafka, hát nagy kálvinista udvariassággal fogadták, s a harangot is meghúzták a tiszteletére. Nagyon tetszett Wolafkának. Igen szívélyesen fogott kezett a bíróval.
– Mondja, bíró úr, aztán vannak itt katolikusok?
Aszongya a bíró:
– Nincsenek itt, méltóságos uram, tiszta kis kössig ez.
Harsányan nevettek, ahogy csak a kálomista magyarok tudnak nevetni. Aki azt nem hallotta, sose fogja megtudni, mi az önérzet és egészség és mi az a “vastag nyak”.
Még Rácz Dániel is, aki ugyan keveset szól, ma még az egész álló nagy vacsora alatt egyet se nyögött, most megmozdult.
– Operációt kaptam, koponyalékelést, és elgörbült a debreceni professzor bicskája a fejemen. Aszonygya, “még kemény koponya e!” “Kálvinista koponya!” – mondtam neki.
– Ennél jobbat régen hallottam – kiáltott a pesti vendég – isten áldása rajtad, kedves bátyám. Szervuuusz!
Koccintottak, ittak és akkor jött a túrós béles. Frissen a sütőből, azon melegen és illatosan. No, uramjézus, segíts meg, hova fér ez még: hogy kell ezt legyűrni a többi után!
(Móricz Zsigmond)
